Kalandozás Európában (?) - Adventures in Europe (?) 5. - Grúzia/Georgia

2017. nyár. Az egész Juci barátnőm 30. születésnapjá(nak szervezésé)val/vel kezdődött.... meg akartam lepni, úgyhogy elkezdtem utazást szervezni (akkoriban már eléggé benne voltam kisebb utazások megszervezésében)... Grúzia pedig semmiképp sem mondható tipikus európai országnak (mivel a mai napig nem kaptam egyértelmű választ arra, hogy Európa-e vagy Ázsia... mindenesetre biztosításnál direkt olyat kötöttünk, amiben a részletezésnél szerepelt hogy Grúzia, bár KÜLÖN kiemelték, Oroszország mellett, szóval a biztosítós sem tudja biztosan....). A lényeg, hogy ők magukat európai országként definiálják.
It all started with a 30th birthday... I decided to make my best friend's 30th birthday unforgettable, and I chose the tough way to do it... So in 2017, I organized a surprise trip to Georgia for Juci. Georgia is not typical, not a '100-times-seen' European city...I still don't know if it's Europe or not (but they consider themself as a European country, so that's what matters anyway).

Nade. A szervezkedést időben el kellett kezdenem, útitársakat kerestem - kórusos csajbuli lett - és előre leszerveztem mindent. A nehézség abból adódott, hogy meglepetés volt az egész, Juci szeptemberben kapta meg az ukászt, hogy október végén vegyen ki 4 nap szabit, és nem tudta hova (meg azt sem, hogy még csatlakoznak hozzánk).
So. I had to start the organizing in time, I was looking for some companion (in secret, of course) and booked everything (plane tickets, guides, rooms, etc.). It was really hard to keep it secret, she only knew about a trip, not where to, or with who. 

A reptérre direkt hamarabb mentünk ki, hogy ne tudja, melyik gépre szállunk, és ott csatlakoztak hozzánk a lyányok is. Lásd a videóban.
We arrived to the airport a few hours earlier so she could not find out, which plane would we take, and the surprise companion joined us there, too. Watch the video.

Grúzia 3 óra repülés + 3 óra időeltolódásra van (ősszel), így az éjfélkor induló gépünkkel, és a legjobb esetben is 3 óra alvással a gépen, reggel 7-re értünk kutaisi szállásunkra. Ott közös megegyezéssel aludtunk keveset, majd belevetettük magunkat Kutaisibe. Mondjuk ezt az egy napot nem szerveztem le előre, de a látványosságokról voltak fogalmaim, úgyhogy nekivágtunk gyalog. Először a Colchis szökőkutat ejtettük útba, majd egy kis gyalogos városnézés után taxit szereztünk (persze az 5 személyes taxi felvett ötünket, úgyhogy annyira nem volt kényelmes), és megnéztük a Bagrati katedrálist, a Gelati és a Motsameta kolostort. 
Georgia is for 3 hours fly and 3 hours time-lag from Hungary, so with our midnight flight, we arrived at Kutaisi at 6 in the morning. We decided to sleep some hours at our Airbnb before we discover the city. This was the only day I did not plan because I counted with our sleeping-needs. So we walked to the Colchis fountain, then after some sightseeing, we caught a cab (we were 5 of us, and barely fit in a normal car, but anyway).We visited the Bagrati Cathedral, and the Gelati and the Motsameta Monasteries.  

Másnap hajnalban indultunk (bérelt vezetőkkel és autóval) fel a Kaukázusba, Svaneti tartományba. 6 órás autóút a hegyekben, őszből télbe... Megálltunk az Enguri folyó gátjánál, ami a világ második legmagasabb betoníves gátja (a folyó vize valószerűtlenül kékeszöld), majd egyre feljebb haladva a hegyekben masszív hóesésben folytattuk utunkat a kanyargós, sziklaomlásos szerpentineken. Úticélunk Mestia volt, de az eredeti tervtől eltérően amikor megérkeztünk, nem Mestiát jártuk körbe, felvittek minket Ushguliba, ami a legmagabban fekvő, folyamatosan lakott falu Európában. A programunkat pedig amiatt kellett megváltoztatni, mert annyi hó esett aznap, hogy félő volt, ha másnap mennénk, már nem jutnánk fel a faluba, ugyanis Ushgulit késő októbertől tavaszig nem lehet megközelíteni a havazás miatt. A falu az Unesco világörökség részét képezi. A térség fő jellegzetességét a Svan tornyok adják, amelyből minden családnak volt egy. A többfunkciós tornyok nagyon hasznosak voltak: védelem lavinák és ellenséges támadások ellen, raktárhelyiség, vagy épp a vérbosszú eszközei. Ezek a tornyok mind Ushguliban, mind Mestiában nagyon látványosak. Miután a hóval borított falut végigjártuk, visszatértünk Mestiába, a szállásunkhoz, ahol hatalmas és isteni grúz vacsorát kaptunk.
We departed the next day early in the morning: with booked guides and car, we went up to the Caucasus, Svaneti province. The ride was about 6 hours among the mountains, from autumn to winter... We stopped at the River Enguri's dam (the river's water was SO turquoise), which is the world's second-highest concrete arch dam. Our destination was Mestia, but right after we arrived, plans changed: our guide suggested visiting Ushguli on that day (2 more hours by car) because the snowing was so heavy, nobody was sure we can visit the village the next day. Ushguli is part of the UNESCO World Heritage, the highest, continuously inhabited village in Europe, and is not accessible from autumn to spring, because of the snow. The most interesting characteristics of the area, are the defensive tower houses, every family of the area owned one. They used it for shelter against the enemy, or avalanche, and for storage. These towers give the landscape of Mestia and Ushguli their special attribute. 
Georgian people know, how to eat, and how to to be wonderful hosts. Their meals and drinks are wonderful and abundant.

Másnap Mestiát jártuk végig, felmentünk egy toronyba is, megnéztük a helyi látványosságokat (népi múzeum, templom, emlékház), majd visszaindultunk Kutaisibe. 
The next day we went through Mestia's attractions: we climbed up in one of these famous towers and visited the local museum, the church, and a memorial house. Mestia is a famous ski paradise, by the way. In the afternoon, we had to take the 6 hours ride back to Kutaisi.

Utolsó napunkon egy egynapos leszervezett túra keretében (és kellemes őszi időjárásban) Kutaisi körnéykének természeti szépségeit csodáltuk meg. Az Okatse-kanyonban 6km-t sétáltunk a kanyon felett függő sétányon, néhol 50 méter magasan a folyó felett. A Martvili-kanyonban elvittek egy rövid evezésre, majd egy nagyon finom ebédre, végül pedig a Prometheus-barlang színes fényekkel kivilágított cseppkő-képződményeit csodáltuk meg.
On our last day, I booked a one-day trip to the local natural sights (in nice autumn weather). In the Okatse-canyon, we walked 6 km-s, 50m-s above the river, in a hanging cliff trail. In the Martvili-canyon, we went for a short boat trip and had a wonderful lunch. And for the last, we visited the Prometheus cave, to see its beautiful, illuminated stalactite formations.

Mindenkinek nagyon ajánlom Grúziát (vagy ahogy jobban illik őket hívni: Georgiát), akár 4 napra is, de még jobban azt, hogy jóbarátaival gyakran ruccanjon ki egy-egy kötetlen, izgalmas, ismeretlent-felfedezős utazásra!
Georgia is highly recommended even for 4 days, with or without friends, for food-, history- and nature lovers!

Georgia 2017 video

Video made by: Réka Pálinkás

Kalandozás Európában - Adventures in Europe 4. - Albánia

Kicsit elmaradtam ezzel a poszttal, még 2019-es nyaralásunk (Bosznia-Montenegró) utolsó állomása volt Albánia. Mivel autóval mentünk, nem mentünk le a fővárosig, csak Észak-Albánia hegyeit néztük meg.
I still owed with our 2019 Balkan Trip's last location: Albania. Unfortunately, we did not visit the capital as we traveled by car. 

Az északi Shkodra-tó környékén maradtunk, szállásunk Shkoderben volt egy szép (és majdnem üres) szállodában, aprópénzért, finom reggelivel, tiszta (saját) fürdőszobával.
As we arrived in Albania, we stayed in the northern area, around the Shkodra lake, in the town of Shkoder. The hotel was neat and tidy, with delicious breakfast, our own bathroom, and it was almost empty. And cheap. 

Megérkezésünk napján meglátogattuk a Shkodra környéki mesi hidat (az 1770-es években építették, 13 lukú és a Kir folyó, amely fölött átmegy, nyaranta kiszárad, mint amikor ottjártunk), és a shkodrai Rozafa várat (a középkori vár felépítéséhez a Kőműves Kelemen balladájához hasonló legenda kötődik: a három kőműves testvérnek be kellett falaznia a legkisebb fiú feleségét, Rozafát, hogy amit nappal felépítenek, éjszaka ne omoljon le).
On the day we arrived, we visited the Mesi Bridge and the Rozafa Castle.

Másnap szervezett utazás keretében Theth-be mentünk, az Albán Alpokba. Autós és gyalogos túrával megnéztük a Grunasi-vízesést, a thethi Blue eye-t, a nap végén pedig magát Theth települést is. A környéken rengeteget lehet túrázni, akár több napos túrákkal is lehet tervezni, de a településre feljutni saját gépjárművel elég veszélyes és nehéz, mindenképp érdemes helyi fuvart bérelni.
On the next day, we went on a one-day tour to Theth, in the Albanian Alps. With rented driver and hiking, we watched the Grunasi-waterfall and the Blue Eye of Theth. There are a lot of opportunities for hiking tours (even for 2-3 day tours), but going up to Theth, it is safer to hire a guide (with 4x4 wheels).

A következő nap a Koman-tóhoz mentünk szervezett kirándulással, amit online kiválasztottam többféle közül, és lefoglaltam. Na amilyen simán ment eddig a pontig minden, ott megtörtént minden IS, ami megtörténhet. Reggel 6-ra írták hogy felvesz minket a busz, ezért nem kértünk reggelit, merthogy nem értünk rá elfogyasztani. A hotel viszont ennél fantasztikusabb volt: gyorsan összecsomagolták a reggelinket és amíg a buszt vártuk, kihozták nekünk. A buszra cirka másfél órát vártunk, de végül megjött. A komani hajóállomásra szintén nem nagyon éri meg saját kocsival elzötykölődni, úgyhogy még jó, hogy igényeltük a különjáratot. Ott megmutatták, melyik hajóra szálljunk, majd azt is, kit kövessünk leszállásnál. Egy kis, sziklás partszakaszon többed-magunkkal kiszálltunk, majd vártuk, hogy eligazítsanak. Körülbelül fél óra várakozás után megmutatták a lehetőségeket: kajakozás, séta a parton, röplabda, majd adnak enni. A honlapon található képek alapján én abban a hiszemben voltam, hogy lehetőség lesz strandolásra, ezért feltettem a kérdésemet a kísérőnknek, aki szó nélkül leintett nekünk egy másik hajót (motoros csónakot), és átrakott rá minket, mondván, ha velük megyünk, majd lesz 'beach'. A csónak egy partmenti étteremnél állt meg, ahol nagyon finom helyi ebéddel vártak, még úgy is, hogy mi nem a csoporthoz tartoztunk. Ebéd után folytattuk utunkat, majd a csónak behajtott egy hegyek által eldugott öbölbe, ahol végre lehetett strandolni, méghozzá nem is akármilyen körülmények között (amúgy Shala's River Tour néven kell keresni, akit érdekel). Azt hittük, vége a megpróbáltatásainknak, de észrevettük, hogy visszafelé nem fogunk odaérni a busz indulásáig, és hiába siettettük a kísérőnket (szegény csoport, bár nem tudták, de miattunk kellett hamarabb visszaindulniuk), a buszunk az orrunk előtt gurult ki a kikötőből. A 'főnök' pár telefonhívással elintézte, hogy a busz megvár pár km-el odébb, és valaki addig elvisz minket. Csakhogy az a valaki még hazaugrott előtte és letette otthon a hajóját, így kb fél órát várt ránk a busz. De megvárt és hazavitt.
The next day, we booked a one-day trip to Koman Lake, but never thought about the hardships of it. The day started quite well, because we did not have time for breakfast, as the bus came for us at 6 in the morning (or at least, this was said to us), but the hotel staff packed our breakfast for us (without asking for it). The bus was late about one and a half hours, but it came eventually and took us to the ferry, where some staff guided us on what ferry should we take and where to get off. We got off an abandoned shore, only one building stood on the top of the cliff. After another half an hour waiting, the guide informed us about the program, but there wasn't any 'beaching' in it. So I asked the guide, and he sent us (without a word) with another boat, to another place, so we switched tour. With a small motorboat, we went to a restaurant (in a cliff), we got traditional lunch (even though we were extras) and after lunch, they took us to the BEACH, which was surrounded by mountains (as I realized later, this was the Shala's River Tour). I thought we can relax for a while, but I noticed that our boat won't make it till our bus launches, so I started to panic a little and asked the guide to hurry a bit, but it still wasn't enough. The bus launched in front of our eyes, so we had to ask for help again. The 'boss' made some phone calls, so the bust stopped a few km away, and another guy took us to the bus (after some personal errands), so after a half-hour of waiting, the bus was able to depart (with us on it). And it took us home.

Összességében Albánia gyönyörű, nagyon balkán, de ezért nagyon érintetlen (még), így aki szeretne ennyire szűz helyeket látni, jobb, ha siet!

All in all, Albania is beautiful. Very Balkan, still very untouched, so if you want to see something so pure and remote, you should hurry before tourism presents it to the world.

Elefántok - Elephants

Minden állatot imádok, szerintem ezt minden közelebbi és távolabbi ismerősöm tudja rólam. Az elefántok sosem szerepeltek kiemelt helyen a szívemben, leszámítva hogy a legmélyebbről jövő gyűlölettel tekintek minden elefánt- és orrszarvúvadászra. Ez egészen 2017 elejéig nem változott, amikoris egy Thaiföldi élményem alapjaiban rengette meg az állatokhoz való viszonyomat.

I really love all kinds of animals, and that's a fact what each of my friends and acquaintance knows. Elephants never had any special place in my heart, except that I have a really deep hatred towards elephant- and rhino-hunters. This hasn't changed till 2017, when I had a very close encounter with one of them, and this changed my attitude with animal attractions.

Thaiföldön nem állt szándékomban semmilyen elefántos show-ra, lovaglásra elmenni, de ha már ott voltam, kerestem a lehetőséget 'etikus' elefánt-élményre. Egy ismerősöm ajánlotta a szállásunkhoz közeli 'állatkertet', mondván, pár éve szintén ajánlotta valakinek, ő pedig minden nap oda járt a nyaralása alatt elefántot-gondozni. Ezen felbuzdulva meglátogattuk a házi 'állatkertet'. Bár ne tettük volna. Csak az állatkerti belépő árával járultunk hozzá az állat ily módon történő tartásához-kihasználásához, de az egyszem magányos, láncra vert, csonkolt ormányú nőstény látványa a mai napig kísért. Egyetlen dolgot tudtam tenni akkor és ott: addig simogattam és bújtam hozzá, amíg a könnyeimet vissza tudtam tartani (és amíg a következő látogatók meg nem érkeztek). Utána pedig hetekig leveleztem és próbáltam jelenteni parkoknak, a hatóságnak, bárkinek, hátha valamit sikerül elindítanom. Persze ma már tudom, hogy az állami szabályzás Thaiföldön ezzel kapcsolatban rettenetesen gyenge, hogy sok embernek ez az egyetlen megélhetési forrása, és hogy ezeknek az elefántoknak talán még mindig jobb így, minthogy a turista nem fizet a látványosságért, az állat pedig lassan, kínok között pusztul éhen.
I had no intention to visit any elephant show or ride attractions in Thailand, but I searched for some 'ethical' chance for an encounter with an elephant. A guy recommended a place, close to our bungalows, which didn't seem so bad according to him, so we visited it. I wish we hadn't. We only supported that place with the cheapest ticket's price, but the view of the chained, truncated, lonely female elephant is still haunting me. I did the only thing I could do: petting and hugging her till I was able to keep my tears (and other tourists came to replace us). And after that, e-mailing for weeks to report this poor creature's keeping conditions. Nowadays, I know more about how poor are Thai's laws about this problem, that thai people are earning their everyday living with them, and most of these creatures would die without human help, so probably still better for them living like this than dying slowly from starvation.

És hogy mi most a bejegyzésem apropója? Pár nappal ezelőtt filmpremierre látogattam, ami pont ezt az iparágat hivatott bemutatni.
Három független utazó döntött úgy, hogy filmet forgat Délkelet-Ázsia egyik legnagyobb turistacsalogató attrakciójáról: az elefánt-turizmusról. A készítők három parkba látogattak el, melyeken keresztül megismerhetjük a thaiok kapcsolatát az elefántokkal és ezzel az üzletággal: míg régen istenként tisztelték, 'haszonállatként' tartották (fakitermelés, mezőgazdaság), addig mára már nincs szükségük nyers erejükre, ellenben hatalmas potenciál van a turizmusban. Az elefántok betörése sajnos mindenhol ugyanolyan: fájdalommal megtörni a lelküket és az így elért rettegést fenntartani bennük azért, hogy végrehajtsák a feladatokat.
Szerencsére sok helyen már felismerték, hogy a turizmusban is kezdi átvenni az irányítást a tudatosság, ezért egyre több 'etikus' parkot nyitnak: rossz körülmények közül mentett elefántok korlátozások, fenyítések nélkül élhetnek. Sajnos elég nehéz megállapítani, hogy egy park etikus-e, vagy csak annak állítja be magát, de az interneten fellelhető látogatói vélemények sokat segíthetnek a döntésben. És még mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy egyáltalán minek látogat az ember ilyen parkokat: sajnos ha nem tesszük, és nem támogatjuk őket a pénzünkkel, ezek az állatok éhen halnak emberi segítség nélkül, már nem visszavadíthatók, és nincs is hova. A lényeg, hogy az igazán jó elefánt-menedékeket igenis érdemes támogatni, és ilyen helyről érdemes életre-szóló élményt szerezni, és ennek hatására talán lassan megindulhatnak a változások az egész üzletágban. 
Ha tudatosan, állat- és környezetbarát módon szeretnénk utazni, kérek mindenkit, nézzen utána, mi az ára a cuki tigrises, oroszlános, delfines fotóknak, és bármilyen állatos programnak. Mi az ára a mi szórakoztatásunknak?
And why this post? Why now? A few days ago I was on a Documentary premiere about this topic. Three independent travelers decided to make a film about elephant-business in Thailand. They visited 3 parks to introduce the elephants' situation in Thailand and the difference between elephant shows and ethical elephant parks. In ancient times, thai people treated elephants as gods. Later, they used them in forestry and agriculture, and nowadays, as machines took their 'jobs', the only place left for them is tourism. For the last few decades, number of ethical parks is growing, where tortured, misused animals can live unchained, freely, and without abuse. Sometimes it is really hard to tell the difference between conventional elephant attractions and ethical parks, it is important to search on the internet, read comments and ratings. So why should we visit this park at all? Why cannot leave them alone? Because these animals cannot be let into the wild. We have to support these parks because they would die without human help, and there aren't enough forest to live in. 
So please, if you want to visit any kind of tourist attractions connected to animals, please, consider it read about it's background, ask, research, and visit it only if it's really ethical. Thank you!

Állatbarát turistáskodás

Képek forrása/Sources:

Navigátor
utazgatok.hu
u
http://stephanieschuttler.com/swimming-with-wild-dolphins/
https://www.dolphinproject.com/campaigns/captivity-industry/facts-about-captivity/
https://www.channelnewsasia.com/news/asia/thailand-elephant-training-breaking-abuse-cruelty-tourism-11867936

Kalandozás Európában - Adventures in Europe 3. - Montenegró

Montenegró

Az ország több időt érdemelt volna, mint amennyit (betegen) ott tudtunk tölteni: összesen körülbelül másfél nap. Hegyek között öblös, zegzugos, tengerparti, mediterrán városkák, smaragzöld víz.
This country would have deserved more time than we were able to spend here (with sickness): the one and half-day was not really enough to discover everything. Among mountains, there are small mediterranean villages in the bay, with emerald sea.

Bosznia után a következő esténket a montenegrói Kotor városában töltöttük, majd másnap megnéztük a híres Budvát, a 'strandvárost' és Sveti Stefan-t, aminek fő látványossága a félszigetre épült hotel. Az estét pedig betegen Petrovacban töltöttük, ahol sajnos kimaradt a városnézés...
So after Bosnia-Herzegovina, we spent our next afternoon and night at Kotor, Montenegro. The next day, we visited the famous beach-town, Budva, and Sveti Stefan, with a peninsula of hotels ... And we spent the worst sick night at Petrovac, without sightseeing...

Visszafelé Podgoricában szálltunk meg, és megnéztük Krisztus Feltámadásának Katedrálisát, a Dajbabe Monostort és a 'Niagara-vízesést'.
On our way back home, we spent one night at Podgorica so next day we visited some other Montenegrin 'attractions'.
Az ortodox katedrális nagyon díszes, tele arannyal és falfestménnyel, ellentétben a külsejével, ami hófehér.
The Cathedral of the Resurrection of Christ Orthodox cathedral is very ornate, colorful and goldish inside, and clear white outside.

A monostor azért érdekes, mert egy barlangban van, a barlang szűk termei adják a monostor helyiségeit.
The Dajbabe Monastery is a Serbian Orthodox Christian monastery, located in a cave on Dajbabe Hill.

A Podgoricától kb. 10 percre található Niagara-vízesést pedig a Cijevna-folyó keskeny, sziklás medre adja. A víz tiszta, és ha az ember hajlandó és képes lemászni a sziklákról a vízig, nagyon kellemes lehet benne fürdeni.