Évtizedes vágyunkat sikerült elérni végre, azzal, hogy eljutottunk Japánba (mellesleg nem is értem miért vártunk ezzel eddig). Már januárban lefoglaltuk a repjegyet, bár sokat nem törődtünk azzal, hogy a szeptember épp tájfun-szezonnak számít (de nem is nagy baj).
Bécsből megy közvetlen járat, Austrian Airline, 12 óra, így előző nap Bécsbe mentünk Flixbusszal, egyet aludtunk a pályaudvarnál leő Radissons hotelben, és másnap 11-kor már úton is voltunk Japánba. A járat maga All Nippon Airline volt, a japán légiutaskísérők rettentő kedvesek és figyelmesek voltak, ázsiai jellegű ételt és italt kaptunk a gépen úgyhogy nagyon megalapozták a hangulatot.
Majd belevetettük magunkat a városba, irány Akihabara, vásárolni! A google maps egyébként kb Tokióra van kitalálva, kiírja mennyibe kerül majd az utazás, melyik kijáraton kell kimenni vagy átszállni, szóval bár tényleg az egész város egy föld alatti labirintus, Tokióban egyszer sem tévedtünk el. Az aluljárók egyébként zseniálisak, háború esetén szerintem az egész város ellehetne ott napokig avgy akár hetekig, wc, boltok, éttermek, minden van a föld alatt is.
Akihabara egyébként az animerajongók paradicsoma, úgyhogy jól elvásárolgattunk ott délutánig, majd miután becsekkoltunk a szállásra, irány Shibuya: Hachiko szobor, meg a hatalmas gyalogátkelő (imádom az átlós gyalogátkelőiket a kereszteződésekben, hihetetlen praktikusak), aztán bevettük magunkat egy helyi étkezdébe, ahol meglepetésünkre helyi fiatalok le is szólítottak egy rövid csevejre (ez a japánokra egyáltalán nem jellemő, ódzkodnak a külföldiekkel való kommunikációtól), és végül korzóztunk a sétálóutcákon, ahol véletlenül megtaláltuk a Mega Don Quijot-ét (a DQ més néven Donki egy japán üzetlánc, ahol az édességtől kezdve az étrendkiegészítőkön és kozmetikumokon keresztül a szuvenírokon, utazás kellékeken át az elektronikai eszközökig minden kapható - márkás dolgok, és elvileg diszkont árú termékek egyaránt). Egy jó tanács - Donkiban ne az első nap vásároljunk szuveníreket és ajándékokat, mert megszédít az a rengeteg szín, forma és lehetőség, ami ott található, de az utazás végére azért ezt megszokjuk és talán addigra tényleg majd csak olyat fogunk vásárolni, ami igazán tetszik/hasznos, stb., nem pedig mindent IS.
Második Tokiói napunkon elmentünk a Senso-ji templomhoz (Tokió legrégebbi és legjelentősebb buddhista temploma, ami Kannonnak, az együttérzés bodhiszattvájának van szentelve) a Nakamise vásárló utcán keresztül (itt nem érdemes vásárolni, minden elég drága, turistás árszabás). A templomokban érdemes goshuint csináltatni, ami egy szent pecsét és kalligráfia, ami az adott szentélyt jelképezi, egy szellemi token, ami a látogató kapcsolatát jelképezi az adott szent hellyel, a gyűjtésükhöz pedig lehet külön könyvet venni (egyébként csak ilyen könyvecskékbe hajlandók általában kalligráfiát írni, ha nincs könyved akkor adnak előre elkészítettet, külön papírlapon).
A templom után elmentünk Hamarikyu Gardens-be, egy kis zöldet akartunk látni, de sajnos az eső elkapott úgyhogy nem tudtuk teljesen élvezni.
Utána ketté váltunk, Omar visszament Akihabarába nézelődni, én pedig elmentem egy időszakos kiállításra az aktuális kedvenc animémről/könyvemről. Ehhez kapcsolódik az első hatalmas sikerélményünk: a kiállításra időpontos jegyeket árultak, és online valamiért képtelen voltam megvásárolni, a kártyámmal nem tudtam fizetni. A másik lehetőség az volt, hogy egy Lawsons-ban (ami az egyik fajta kisbolt - konbini, a három leghíresebb közül: 7 eleven, Family Mart, Lawsons) levő Loppi Machine-ból (ami egy jegyásárló automata) veszek jegyet. Csakhogy ez csakis japánul létezik. Szerencsére a google fordító nagyon jól működött, sikeresen megvásároltuk a jegyet a teljesen japán gépből és be is jutottam vele a kiállításra.
Este még megpróbáltunk eljutni a Császári Palotába, de megintcsak zuhogott úgyhogy ezt a programot elmosta az eső, de azért egy játékterembe benéztünk Mario Cartozni és crane game-ezni (ez a kampóval plüss/egyéb halászós játék).
Utolsó Tokiói napunkon elmentünk a Meiji szentélybe (Meidzsi császár és felesége, Sóken császárné szellemének szentelt sintó szentély), utána pedig Shinjuku, nagy kivetítő a macskával, Omoide Yokocho (hagyományos japán utcácska sok kis étkezdével és bárral, bár eléggé tourist trap árakkal), könyvesbolt nagy angol választékkal, Donki hogy vegyünk még egy bőröndöt, és a nagy Godzilla fej.