Best or worst day

Hát hol is kezdjem...
2 napja a hostel-béli tàrsasággal elmentünk egy Island-hoppingra. Olaszok, franciák, angolok... egy kis spiderboat-tal mentünk, rohadt hangos motorral. 2 szigetre mentünk, az elsőn sznorkelezés- teknősök 😍🐢 láttunk vagy 5-6ot egész közelről, volt amelyik a hajó orránál bukkant fel. Utána kijjebb lettünk terelve a sekélyesbe, strandoltunk, röplabdáztunk aztán a bugyinkból még órákig korall potyogott (nem homokos, korallos volt a tengerpart).
So where should I start... 2 days ago we went (with my hostel-mates) to an Island-hopping tour, with a spiderboat. At first, we were snorkeling with some sea-turtles and beaching, playing some ball-game in the shallow... (and shanking coralls out from our bikinis hours after).

A másik hely nem egészen egy sziget volt, a sziget körüli homokpadka, csak strandolás a vízben, helyi vízipiac, volt hangszórónk meg labdánk ugyebár szóval parti :) 

The next place was not an actual island, but a sand bed, so just partying, beaching in the shallow, shopping in the sand bed-market, playing with our ball, dancing and stuffs...  :)

  

Aztán jött a jó rész: hazaérve bedöglött a teló kijelzője... jeee... először csak reméltem hogy víz ment  bele - só, mert a vizet bírja. Az egyik staff tag bevitt a városba megnézetni, de már este volt, meg vasárnap, nem tudtak mit csinálni vele. Így azzal a tudattal hogy másnap teló nélkül kell visszajutnom Manilába, visszamentünk a szállásra... de előtte olyan helyit ettem, mint előtte még soha (valamilyen polipos tészta, persze kép nincs mert telóm nem volt).

When I got home, my phone's screen turned totally blank. Black blank. I hoped it just got some salty water and (even it is waterproof) it'll going to get better with time, but no. I was taken into the town in the evening, but noone could do anything with it on a Sunday night. And I had to go back to Manila on the next day, without a ticket or a phone... 

A szálláson már eléggé elszabadult a piahelyzet, el se kellett mennünk bárba bulizni, mert kb mindent hoztak a srácok (persze, olasz, angol, franci, mind bírják a piát)... szóval egy kis alapozás után irány a beach, ott folytattuk az ivást :D utolsó estének tökéletes volt, rettenetesen nem akartam eljönni, s ha a többiek sokkal tovább maradtak volna mint én, akkor tuti áttetetem a koreai repjegyem pár nappal (bocsi Luca :D ) de mindenki csak 1-2 nappal maradt tovább mint én...

When we got back to the hostel, almost everyone was drunk, so even if we planned to go to a bar, we did not have to.... (of course, italians, french, british, hungarian, we can drink :D ) so we continued to drink on the beach... and in the sea...  :D it was a perfect last night :)

Szóval hétfőn is kaptam fuvart a városba meg segítséget telefonhoz, de nem tudták megcsinálni, viszont legalább kiderült h tropa az lcd, csere. Hú, de örültem... de mivel Boholon esélytelen volt hogy megcsinálják, vettem jó drága repjegyet közvetlen Manilába Tagbilaranból (idefele Cebuig jöttem, onnan komppal, de így találkoztam első útitársammal, Rachellel, szóval arra KELLETT menjek... mint ahogy Koreába is mehettem volna Tagbilaran-ból, de akkor no telefon...)

Szóval elköszöntem kis helyi kísérőmtől s repülőre szálltam.

So I got a ride to the city (Tagbilaran) and help to my phone, but noone could fix it (switch the lcd...) so my last chance was Manila. So I bought a fckin' expensive plane ticket to Manila (from Tagbilaran, which is a smaller airport than Cebu, that's why it is more expensive), and with a heavy heart, I waved goodbye to Bohol.

Manilából első utam a Mall-ba vezetett, telót csináltatni. Van vagy 30 szervíz (márkaszervíz is)... és kb a 29. mondta hogy azonnal meg tudja csinálni, addig kissé el voltam keseredve... most a kék telómon arany előlap és fehér üvegfólia van, felettébb szexi de lesz*rom, mert működik, megvannak a cuccaim rajta,  pénzem, a mailjeim, képek, minden. És az érzés amikor szólok a többi szigeten maradt srácnak és felhívnak meg hangüzenetet küldenek hogy örülnek hogy jól vagyok... felbecsülhetetlen...

When I arrived to Manila, I went to the biggest Mall immidiatelly. There were around 30-40 phone-repair shop (including the brand services), and around 29 told me, they can do it - tomorrow morning. My flight to Seoul departed 7 a.m. so I was a little desperate... but there was ONE shop who told me, they can do it in 1-2 hours (this was around 6 p.m.), so I got my phone fixed (for around 140 euros) and I got a golden lcd for my lavander phone but whatever, it works, I have my pics, apps, money, etc. And when I let the other 'islanders' (in Bohol), that I am fine, and they send me voice messages and videocall me, I know that I was at the right place :)

(Várakozás közben be kellett nyomnom valami kaját (az előző esti piálástól aznap délutánig semmi nem csúszott le). Egy kis vegyes makisushi, és valami helyi kukoricalevesszerű, de a tíz ujjamat megnyaltam utána...

While I was waiting for my phone, I needed to eat something, because since the prev day, I was so hangover, I could not eat anything. So I got some sushi and a corn-soup which was so fckin' delicious, I have no words for it.)

Telefonnal a zsebemben még ünnepeltem egyet a helyi mekiben, aztán úgy döntöttem a reptéren alszom a kapszulahotelben. Ahol jégveremet csináltak, nem is volt megfelelő ruhám egy ilyen alváshoz, plusz a takarók is filippínó-méretűek, de nagysokára sikerült úgy helyezkednem hogy sehol ne vacogjak a duplatakaró alatt... hajnalban pedig irány Szöul...

With my phone in my pocket, I 'celebrated' in the McDonald's, and decided that I'm gonna sleep at the airport, in the capsule-hotel, for a lot of money, and it was freezing-cold, but slowly I was able to fall asleep for some hours, and checking in to Seoul around 5 a.m.

Side notes

Alig egy hete vagyok úton, ebből is csak pár napot töltöttem nomád körülmények között, de pár dolgot már most megállapítanék:
1. Ha trópusi országban, low budget-en utazol, mondj le a tisztaság-érzetről (vagy nem akarsz vagy nem tudsz minden nap fürdeni, de ha mégis, 1 perc múlva ugyanúgy ragad a tested). Borotválkozás? Luxus. Itt mindenki féljetiben nyomja. Körülményes, nem szeret senki szarakodni vele túl sűrűn. Szerencsére gyantáztatni a turistabarát helyeken tudsz.
2. SOSE ragaszd le/kösd be a nyílt sebet, főleg ne tengerparton. MINDEN bele fog ragadni. Persze ha nincs más mit tenni, muszáj, akkor sztem húzz rá zacskót is, mert minden egyéb esetben a homok simán bekúszik a kötés alá.
3. Ahogy már mondtam, sosem leszel egyedül. Cebun a hostelben találkoztam egy csajszival, ugyanúgy Boholra jött, ugyanoda foglaltam szállást, mert ő ajánlotta. A hostel vendégek, a staff... Nyilván van hogy egyedül maradsz pár órára, de nem kell egyedül programokat szervezned, nem fogsz egyedül aludni se :D
I barely started to travel, only 1 week 'on the road', but I already can make some assumptions:
1: Give up the feeling of being clean if you are traveling low budget in a SouthEastAsian country... Either you can not or do not want to take a shower every day, but even if you can, your skin will become sticky from the damp in one minute. Shaving? Luxury. Everyone is like a yeti. Shaving is difficult, you won't want to take your time with it too often. Luckily, you can find beauty salons for waxing. 
2: NEVER ever put a bandage on a small wound (especially at the seashore) because it'll never heal. Everything get stuck in it. If you HAVE TO, you should put a plastic bag on ot, otherwise the sand and the seawater will get under the bandage. 
3: As I already wrote it, you'll never be alone. Ever. I found a mate in Cebu, at the hostel, went together to Bohol, stayed at the same hostel there as well. Other travelers, hostel staffs.... You'll never have to organize programs alone, just for yourself. And you'll never ever going to sleep alone... :D

És ahogy Dubaiból, most innen Boholról sem akarok elmenni :)
Koreától kicsit félek, nem annyira nyitottak az emberek mint DK-Ázsiában...

A szállás: Alona Hammocks
A fő ok amiért maradnék. Zuhanyozni épphogy lehet, a wc-n sose vagy egyedül, de rántottát meg palacsintát sütnek a fiúk reggelire, ebédre meg olyan currys csirkét hogy étteremben nem ettem még ilyen finomat (s az ebéd nincs is benne az árban, de aki itt van, azt megkínálják a sajátjukból). Imádom, bár sokáig lehet nem bírnám, de még egy pár napig/hétig biztosan.

Hostel: Alona Hammocks. Bungalow, homemade pancake and omelet for breakfast, big hearts, awesome hospitality, lovely people <3

The Philippines - Bohol

Némi zavart érzek az erőben, úgyhogy első körben leírom merre, meddig, hogyan, miért vagyok és hol.
Nos. Azért vettem jegyet a Fülöp-szigetekre, mert olcsó volt Dubajból. Innen tovább Szöulba meg még olcsobb.
A repülö a fővárosba, Manilába vitt, de ott semmi érdekes nincs a leírások és a képek alapján, úgyhogy evidens volt, hogy nem maradok.
Mikor odaértem, ott helyben vettem jegyet Cebura. Azért esett a választásom erre a szigetre, mert a második vagy harmadik helyen van a Fülöp-szigetek legkedveltebb turista-helyei között.
De maga Cebu városa sem túl érdekes, ezért egy éjszaka után fogtam magam s átkompoltam Boholra, ami egy szomszédos sziget, szállást foglaltam a már mutatott bungalós hostelbe, s innen még nem tudom hogyan tovább.
I think I caused some confusion in some of my friends' and family members' heads, so at first, let me clear my trip at the Philippines, where am I, when did I get there, why did I choose to go there, etc.
So. I went to the Philippies because the flight was cheap from Dubai and cheaper from here to Seoul.
The flight arrived at the capital, Manila, but according to the travel guides and pictures, there are not any interestings there, so it was clear to me not staying there.
So when I got there, bought my ticeket to Cebu, because it is rated as the second or the third most-touristy place in the country (tourist-friendly and loved by the tourists). I did not find Cebu interesting so after a night, I caught a ferry to Bohol which is a neighbour island. Booked the hostel on my way there (for the recommendation of one of my travel-mates), and from here, no idea what's next.
Mindenesetre a mai nap robogózással és a sziget felfedezésével telt.
Először a koboldmaki-rezervátum:
Anyway, I spent my day on the scooter, discovering the island.
At first we went to the tarsier-sanctuary:

Aztán hosszas bolyongás után egy vízesés:

And after a lot of wanderig, an awesome water fall:

Majd a Csokoládé-hegyek:

And the Chocolate-mountains

10 óra robogón kissé lefárasztott, főleg olyan utakon, amik rosszabbak mint a hullámvasút. Es a jet-lagem is rémes, aludtam vagy 3 órát... asszem holnap pihi lesz...

After spending 10 hours at the scooter, I got a little tired, especially on roads worse than a rollercoaster. And my jet-lag is getting worse, I could only sleep 3 hours. So tomorrow is going to be a chilling day.

Panglao

 Egy kis büszkeséggel tölt el, hogy olyan helyen lakom, amitől az ismerőseim 90%-a falnak menne... emeletes bungaló, aminek falai nincsenek, csak teteje, zuhanyzás a szabad ég alatt, s bambuszpadlóra egymás mellé fektetett szivacsok, megadva a lehetőséget, hogy vadidegenekkel ismerkedj álmodban (akik történetesen a szivacs-szomszédaid). Padló hol bambusz de inkább csak kavics. Mindenhol függőágyak, de a szivacsodhoz azért jár szúnyogháló.
Amúgy ma átjöttem Ceburól Boholba (hajón), a szállást is ma foglaltam. Nem rohanok sehová. S nem rosszabb semmivel így végigutazgatni, mint idegeskedni az előre eltervezett miatt.
Living in a place which would make 90% of my friends scream, makes me a little proud...sleeping on the floor of a bungalow with only roof, no walls, mattresses on the floor and next to each other and only separated with mosqito nets, so you can make new friends in your dreams, taking shower under the open sky...bamboo everywhere and hammocks... that's Alona Hammocks, in Bohol by the way, because I changed Cebu for Bohol, Panglao. Went by ferry, booked the hostel on my way there. And I really like travelling without plans, I'm not rushing, and it is not worse like this than being nervous because of a planned trip which won't always go as planned :) .

Mellesleg az a kék az én táskám. Utazóktól, akik hónapok óta úton vannak, kaptam az elismerést, hogyan fértem bele ekkorába. Hát nem volt más választásom, még így is soknak tűnik.

Btw the blue one is my backpack. I got some compliment for it from long-time travellers that how could I make it with such a small pack. To tell the truth, I had no choice, and sometimes it's still too much.

S ma végre hozzájutottam első helyi étkemhez; édes, kicsit savanyú, kicsit csípős, pont amilyennek mindenki szereti az ázsiait.

And finally, my first local, asian food. Sweet and sour and a little spicy, just the way as everyone likes asian food.

Cebu 1

A mai napom azzal telt hogy utaztam. Manilától féltem egyedül így átrepültem Cebuba, ami kissé turista-barátabb (állítólag).
A kis propellerestől enyhén frászt kaptam főleg hogy csüdig állt a vízben, de túléltük.
I spend this day with travelling. I was afraid of Manila so decided to go to Cebu, it is said that it's more 'touristy'... I got a smaller heart-attack from the little aircraft with propellers, standing in the water, but we survived.

Aztán jöhet a kapszula hotel, ahol pont annyi magánéleted lehet mint amennyi nem: bezárva egy kis fülkébe csak épp papír ajtó választ el mindenki mástól. 

Then I tried the capsule hotel, where you either have personal space and not. You are closed in a small capsule but separated with paper-thin walls and doors.

Most pedig agyalhatok a holnapon mert még arra sincs semmi ötletem.

So now I can think about what to do or where to go tomorrow because I have absolutelly no idea about it.

The Philippines

Úgy ültem végig a 9 órás repülőutat hogy semmi nem volt leszervezve a Fülöp-szigeteken. Most se sokkal több amúgy, de Manilából eljövök az tuti. Amikor leszállt a gép, gondolkodni sem tudtam, fél óráig csak bolyongtam. Aztán egy kis fogmosás észhez térített: pénzváltás, repjegyvétel, netvásárlás. Bolyongás hogy honnan megy az ingyenes shuttle busz. Kéne szállást is foglalnom Cebura. Ha odaértem és még megvan mind2 vesém, írok. De egyelőre rossz döntésnek érzem hogy elhagytam Dubait.
I travelled through 9 hours to the Philippines that nothing was organised or planned there. Still not better but I decided to leave Manila. When the plane landed, I was not able to thinking, just wandering around for half an hour. Then a small teeth-brushing woke me up: money change, plane ticket and internet buying. Some wondering again to find the shuttle bus to the other terminal, almost missed the flight because of this 'well-organised' bus... I should book some accomodation in Cebu... if I'm getting there and still have both my kidneys, I'll write again... but in this moment, I feel sooo lost, so maybe it was a bad idea to left Dubai...

Dubai

Soha nem érdekelt ez a város. Két dolog miatt nem bántam azt a 3 napot amit az átszállásra várakozva itt töltök: az olcsó repülőjegy, és Franco Dragone La Perle előadása, melyet szándékomban állt megnézni. Nos az elsővel nyilván nem volt gond, de a második pont Ramadanba ütközött: ugyanis addig szüneteltetik. Persze én a böjt vége előtt egy nappal már továbbállok, így erről lemaradtam. Ennek tudatában, nem túl nagy lelkesedéssel érkeztem meg a Dubaitól RETTENTŐ messze levő reptérre, 40 fokba, farmerban s pulcsiban. (Hátizsákba nyilván nem tömködjük be, ne foglaljon helyet még az is.)
Nem szeretem a felhőkarcolókat. Üres, mechanikus, embertelen érzést kelt az egész város, főleg hogy napközben csak az van kint akinek nagyon muszáj.
Aztán megérkeztem a szállásra, ahol nagy szeretettel fogadtak, mindjárt kedvet is kaptam egy éjszakai sétához a partra. Egyedül éreztem magam, első napom a nagyvilágban, sehol senki. Aztán hopp, egy helyi, s máris nem töltöttem egyedül a parti estét. Ez volt az első lépés egy nagy felfedezéshez, ami harmadik estére vert gyökeret bennem.
Másnap nem volt kedvem semmihez, csak haza akartam menni. Bementem  Dubai Mall-ba, lejártam a lábam, Akvárium, Jégpálya, tradicionális árusok meg h&m, tommy hilfiger egy helyen... a kajáldát úgy kellett levadásznom merthát Ramadan és jól eldugják az összes esetleg nyitva tartó éttermet (ha talál ilyet az ember az utcán, ott is csak elvitelre szolgálnak ki). Nem is illik/szabad ilyenkor az utcán enni/inni, néha én is gondban voltam mert megfeledkeztem magamról s előkaptam a kis vizemet a 40 (!!!!) fokban... jah amúgy értelmet nyert a hosszú ruha, kendő: nem rosszabb mint 'pucéran', lengeti a szél, nem égsz szarrá, nem kapsz napszúrást és nem megy tele minden testnyílásod homokkal.
Szóval a Mall-béli bolyongásom megkoronáztam egy szökőkút-show-val, aztán haza. Antiszoc mode on. Persze. Aznap este a szobatársam nem hagyott begubózni, középkorú, bolgár nő, itt dolgozik, millió felé utazott már és fagyi-bolond. Fagyival nem nehéz beszélgetni. Azért mindezek után még lelógtam a jacht-kikötőbe szembesülni a végtelen vagyon áldásos termékeivel. Bármennyire is nem érdekel a pénz, elgondolkoztam, milyen jó is lehet akkora jachtokkal járni/utazni/élni.
Hajnali 3kor ébredtem valamiért, csekkoltam a telefonom, maileket is, amiket nem szoktam. Megváltoztatta a világomat. Az 1 hét Tongából lehet 1-2 hónap, megüresedett egy pozíció egy kis szigeten, egy resortban. Sírtam. A fizetségem étel, ágy és bálnanézés. Még mindig alig hiszem el, nem is merem, hátha visszamondják (NEM!!!).
De a napommal még mindig nem tudtam mit kezdeni. Lementem a partra, hátha találok SUP kölcsönzőt, de csak tevéket találtam. Persze a kis hajcsár rögtön adott volna kedvezményt, ingyen fotót csinált is... aztán a szállásadó nénivel megnéztük a naplementét a tengerből. És itt esett le. SOSEM leszek egyedül. Millió ember vesz körül és mindig lesz aki kedves lesz, aki ha ideig óráig is csak, de törődni fog velem. Mint ez a néni.
Este lementem edzeni -thaibox- a ház aljában levő clubba, és ez az érzés csak erősödött. Ezért indultam el. Mert ha csak arra az 1-2 órára is, de az edzők törödtek velem. Sosem láttak azelőtt de hajtottak, figyeltek rám, magyaráztak. Otthon lehet rossz termekbe vagy órákra jártam de ott sosem tapasztaltam ilyet. Biztos számított hogy több edző s kevesebb tanítvány volt, de ilyen baráti légkört még sosem tapasztaltam idegennel szemben otthon.
Mostmár tudom, hogy bár egyedül utazom, sosem leszek magányos. És bár meleg, zajos, zsúfolt és elsőre ijesztő város Dubai, bármikor szívesen jönnék vissza. Tényleg bármikor.
(Bocsi legközelebbre rájövök hogy kell képet beszúrni).

English version:
I've never been interested in this city. There were only 2 things which why I was okay with spending 3 days here while waiting for my next flight: the cheap plane ticket and Franco Dragone's La Perle circus play, which I wanted to watch badly.
So the first one was kinda okay, but I had some trouble with the second: the play was on hiatus because of the Ramadan. Of course I'm flying towards one day before Ramadan ends so I totally missed this.
Knowing this, I arrived to the so-fcking-far-from-the-city airport without any interest or enthusiasm, into the 40 degrees, in long jeans and sweater. (Because obviously we are not putting them into the backpack, for space-saving reasons.)
I actually hate skyscapers. They give empty, mechanical, inhuman-feelings, so as the whole city full of with these, especially because during daytime, there's noone on the streets (heat and Ramadan I guess).
Then I arrivet at the hostel, where the landlady welcomed me very kindly, so it made my mood for a night-walk in the town/at the beach.
My first night of my long journey - I could not feel myself more lonley even if I was at an unibhabited island. And in the middle of my struggling at the beach, a local guy just came and talked to me, so I was not alone anymore. This was the first step which leaded me to a huuuge discovery later, recognised around the third day of my travelling...
On the next day, I had no mood for anything, I just wanted to go back to Hungary. I visited the Dubai Mall, walked a LOOOT, watched the Aquarium, Ice-Ring, traditional souk and h&m/tommy hilfiger/etc. next to each other... I was only struggling to find some food because of the Ramadan, all the food courts were hidden (if you find one at the streets, they only serve you for take-away). You should not eat/drink on the streets at this time of the year, which caused a little disturbance for me, sometimes I just took my little water bottle to drink in the 40 degrees, and when I realised it I should not do this, it was kinda awkward.... btw I can relate now with wearing long dresses, sarongs: not worse than walking 'naked', the wind blows through your clothes, and won't get sunburnt or heat stroke and your orifices won't be filled with sand.
So back to my trip in the Mall: the Mall's Fountain has a fantastic show and after that I went home to turn on my antisocial mode. As I imagined. My middle-aged bulgarian roommate started talking to me while gave me some ice-cream. Yeah, with some ice-cream, it is easier to start a conservation.
After that, I decided to take a night-walk again, but this time, I went to the yacht harbour and realised blessings of the infinite wealth. It should not be SO bad to travel around the world on a luxury yacht....
At that night, for some reason I got up at 3 a.m. and checked my phone and my mails, what I'm usually not doing at night...and it changed my whole world... I departed as I'll only have money for 1 week staying at Tonga... and I got a mail from a host that they need a volunteer for a month  I could not be happier, I almost cried. I will work for accomodation, food, and whale-watching/whale swimming at a small resort... I still barely can belive it.
But my next day was still before me and had no idea what to do with it. I went to the beach, looking for some SUP rental but I only found camels. I did not wanted to ride but I got free pics cause the owner liked me :/
At sunset, my landlady took me to the beach and watched from the sea how the sun goes down. It was beautiful (but the temperature was about 35 degrees and the water around 32). And at this point I realised: I will never ever be alone. From the millions around me, there always will be someone who will take care of me, even if just for a few hours or days... there  always will be landladies....
There was a boxing club at the first floor in the tower where I lived, so I decided to take a thai boxing class. Just for fun. And there, these feelings just became stronger, because the coaches were awesome, they paid attention to me, they took care of me and taught me as I would be an important member of the club, not just some random traveller... the trainig was more than awesome, the mood was friendly and I learned so much in just one class as I did not for 5-10-15 classes from other teachers.
So. I will never ever be alone while I'm travelling AND I would go back to Dubai anytime with pleasure and happiness. Because good things started to happen here.