Wednesday, September 12, 2018

Living/Leaving Tonga

Egy ideje nem jelentkeztem, nem volt rendes alkalmatosságom, amiről érdemlegesen tudtam volna posztolni, ezért most behozom a lemaradásom, s megírom utolsó, s talán legterjengősebb bejegyzésem imádott Tongámról.
Nos, térképet már tettem fel, hol is található Tonga, a mindennapjaimról is írtam már egy keveset, de az Igazi Tongát csak a resortban töltött napjaim után ismerhettem meg. 
Csak egy pár infó az országról: 748 négyzetkilométer, lakossága kb. 100ezer fő, 170 körüli sziget, ebből kb 36 lakott (mindez kb. 700ezer négyzetkilométeren elterülve). Metodisták, mormonok, katolikusok. Minden vasárnap szabadnap (semmi nincs nyitva, semmi nem jár), és nagy családi ebédet tartanak, tradicionális tongai ételekkel (Lu).
Az első igazi találkozásom a polinéz kultúrával (a Moana/Vaiana c. rajzfilmen kívül) Új-Zélandon volt: elmentem a helyi múzeumba, ami főként a Māori kultúrát mutatta be: hagyományos házak, hajók, ruhák, ékszerek, fegyverek, minden ami kell. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve befizettem egy előadásra: tánc, ének. Tátott szájjal néztem végig, s azonnal beleszerettem.
So I disappeared again, I did not have any proper devices to write as long and complete as I wished, so now I'm going to try to complete at least the Tongan part of my blog. This probably going to be the last and maybe the longest post about my beloved Tonga.
I already posted a map about the whereabouts of the country and wrote posts about my everyday life there, but I only got to know the Real Tonga after I left the awesome resort where I worked.
Some information about the country: 748 square meters of land, 700.000 square meters in total, around 170 islands, 36 inhabited, the population is around 100.000. Methodists, Mormons, Catholics. Every Sunday is free, no shops are open, no public transportation (no flights, no ferries), etc. and this is the time when the family gathers together, eating traditional food (Lu).
My first real meeting with the Polynesian culture (not counting the animation Moana/Vaiana) was in New-Zealand: I went into the Auckland Museum, which presented the Māori culture: traditional houses, boats (waka-s), dresses, accessories, weapons, everything. And from a sudden idea, I decided to watch (and pay for) a traditional performance: dance, singing. I watched it with open-mouthed.

 Video: Maori culture






S miután 3 hétig élhettem a 'Moana-életet' (kis mosogatással megbolondítva) a tongai álom-szigeten, bálnákkal, fantasztikus emberekkel körülvéve (Ha'apai, Uoleva, Sea Change Eco Retreat <3 )
And after 3 months of living the 'Moana-life' (spiced with a little dish-washing) on the tongan dream-island, with whales, surrounded by fantastic people (at Ha'apai, Uoleva, Sea Change Eco Retreat <3)




















Csak egy kis nasi. Just some snack.






 Video: Tongan night 0
 Video: Tongan night


Minden péntek 'Tongai péntek', tongai tánccal, étellel (hal, malac). Every Friday 'is Tongan Friday' with traditional tongan dance and food (fish, pig).












 Web: Sea Change

úgy döntöttem, elég a lustálkodásból, kicsit szívesen megnézném milyen is az igazi tongai élet, így  áthajóztam Vava'u-ra. 

I decided, enough of the laziness, I would like to see the Real Tongan life, so I sailed to Vava'u.


web: my route
#travelmapcommunity

S bár próbáltam ellenkezni, egy kedves kollégám, barátom családjánál sikerült eltöltenem egy egész hetet. A családjukba fogadtak, programokra vittek, etettek, s szavakkal nem tudom kifejezni, milyen hálás vagyok nekik, és mennyire imádtam azt az egy hetet velük.
Even if I tried to protest, I lived with my dear colleague's and friend's family for a week. They took me into their family, we went hiking together, fed me, and I cannot really express my gratitude and my love for them. I really enjoyed and loved that week.
 Mész az utcán, leszeded a banánt vagy a kókuszt s megeszed. Random banán bármikor, bárhol.
Random banana anytime, anywhere.





 Kirándulás tongai családommal.
Hiking with my family.



Katolikus misére menet, kölcsön tradicionális csinos ruhában.
Going to Catholic mass, in traditional dress.



 Vasárnapi családi ebéd.
Sunday family lunch.


Utolsó estémen megsütöttek nekem egy malacot. Nem tudok elég hálás lenni a szeretetükért.
For my last night, they roasted a pig for me. I cannot be grateful enough for them.

Az országot sírva hagytam el... Hiányoznak a barátok, a családom, a friss banán és kókusz, még a hal is... Hiányzik a kedvességük, a zseniális zenei érzékük, a tongai zene és tánc, a homok a talpam alatt, a tábortüzes-táncos éjszakák az óceánparton, a bálnák, amik mindent átszőnek. 
De egy darabot magammal hoztam, és örökké erre az országra fog emlékeztetni. 
I was crying when I left the country... I miss my friends, my family, the fresh banana and coconut, I even miss the fish.... I miss their kindness, their music, their dance, the sand under my feet, the nights with bonfire and dancing at the beach, I miss the whales, what were all over in the country.
But I took a little part with me, at least, which will remind me of everything, forever. 


#kaliatattoo




 Humpies
 Photo by: Tanginoa Filisione
Photo by: Trav Campbell
Dolphins

Pár kedvcsináló youtube video
Some youtube videos to feel the vibe

No comments:

Post a Comment